A Kék Duna Tánciskola jóvoltából most 10.000 Ft helyett 4.990 Ft-ért juthatsz hozzá egy 8 hetes táncbérlethez.
- Induló tanfolyamok 2016. március 25-én (péntek) 19.00-től és március 27-én (vasárnap) 17.30-tól induló kezdő tánctanfolyam
- Egyedülálló módon a tánciskola honlapján videón megtekintheted a tanult táncok figuráit (külön női és külön férfi lépés), így bármikor és bárhol lesz lehetőséged feleleveníteni a tanultakat.
- A tánciskolában a táncoktatás egymásra épülő, 8 hetes tánctanfolyamokon történik, az általad kiválasztott időpontban rendszeresen ugyanazon a napon, heti egyszeri oktatással, alkalmanként 1,5 órában.
- Tanult táncok: Cha-cha-cha, Rocky, Tangó, Angol keringő, Rumba, Blues
Bármilyen mozgásformába is fogsz, köztudott, hogy nem csak a testedet edzed vele, hanem a lelkedre is jó hatással van. Ha pedig ez a mozgás a tánc, akkor ez hatványozottan igaz, hiszen felhőtlen szórakozást nyújt, miközben formásodsz, növeled az erőnlétedet. Segítségével minden apró izmodat megmozgathatod, ráadásul remek emberekkel ismerkedhetsz meg közben.
A Kék Duna Tánciskoláról:
A Kék Duna Tánciskola tánctanárai a táncoktatást hivatásuknak tekintik, nem csak az adott tánc maximális ismerete, de a tánc oktatásának magas szintű tudása is alapkövetelmény. A táncoktatás egymásra épülő, 8 hetes tánctanfolyamokon történik, az általad kiválasztott időpontban, rendszeresen ugyanazon a napon, heti egyszeri oktatással, alkalmanként 1,5 órában.
KATTINTS IDE és nézd meg a Kék Duna Tánciskola bemutatkozó filmjét!
A tánciskola 1999 februárjában a Blaha Lujza térnél nyitotta meg kapuit a táncolni szerető emberek előtt, hogy az oktatás méltó helyet találjon itt. A magas szinten képzett, vidám tánctanárok egy hangulatos, légkondicionált teremben várnak Rád.
A tánciskola honlapján videón megnézheted a tanult táncok figuráit, így két óra között is lesz lehetőséged feleleveníteni a tanultakat. Ez a szolgáltatás a társastánc tanfolyamra bérletet váltók számára ingyenes.
„Szeretettünk volna egy olyan tánciskolát kialakítani, ahová a tánc és tánctanárok, a jó zene, a barátságos, táncolni vágyó emberek, a vidám programok miatt visszavágyik az, aki már egyszer ellátogatott hozzánk. Ahol a közös téma, a tánc kapcsán könnyű új barátokra találni.
A tánciskola az optimális tánc oktatás érdekének szem előtt tartásával készült (légkondicionált, parkettás táncterem, a hosszanti és a rövid oldalán végig tükör, satelit hangrendszer a tökéletes tánczenei hangzásért, hangulat fények), ahol a társastáncok, a reggaeton és az argentin tangó tánctanfolyamok ideális környezetben zajlanak. Tánciskolánkban ezen kívül egy hangulatos társalgóval helyet biztosítunk a táncóra előtti vagy utáni beszélgetéseknek illetve a baráti társaságok egyéb összejöveteleinek is.”
Csonka András a Kék Duna Tánciskolában – KATTINTS!
A színvonalas működés garanciája a tánciskola vezetőjének személye, név szerint Tóth Attila, akinek több mint 20 éves szakmai tapasztalata és emberszeretete formálta a Kék Duna Tánciskolát.
Tánc közben a legkönnyebb ismerkedni, új barátokat szerezni vagy akár párkapcsolatra találni! A Kék Duna Tánciskola táncórái garantáltan elűzik a rosszkedvet, nem lesz több unalmas délután, amikor nem tudsz mit kezdeni magaddal!
Táncolj velem!